Ha a pár tagjainak az előző kapcsolatából, kapcsolataiból már van gyermeke, akkor más szabály vonatkozik rájuk, mintha mindketten gyermektelenek lennének. A gyermek és a korábbi házasság korlátozó tényező. Tessék? Most nem kritizálunk, hanem igyekszünk megérteni a szabályokat. Tehát: ha gyermektelenek, akkor mindegyiküknek lehetett bármennyi korábbi házassága. Ha van öt gyermekük, de mind korábbi élettársi kapcsolatokból, akkor is jogosultak a támogatásra. A gond akkor van, ha mindketten voltak házasok, és gyermekük is született, akkor nem jár nekik a babaváró támogatás. Tehát a szabály: ha van a korábbi kapcsolatból gyerek, valamelyiküknek első házasnak kell lennie. Ha ennek megfelelnek, akkor persze egymástól akárhány gyermekük is lehet. Mi értelme ennek? Demográfiai szempontból semmi. A nagycsaládosok egy része éppen a közös gyermekre vágyó, újraházadosodó elváltakból kerül ki, ám a mostani cikkünkben nem elemezzük demográfiai szempontból a történéseket. Legalábbis igyekszünk megállni.
Ha majd leülünk megbeszélni a részleteket, mindezeket végigbeszéljük, hogy megtaláljuk a NEKED legkedvezőbb megoldást. Keress meg bennünket, ha kérdéseid vannak, amit inkább egy független szakértővel beszélnél meg vagy csak egszerűen nem szeretnéd végigjárni a bankokat. Kérj visszahívást az oldal alján vagy keress bennünket bármely elérhetőségünkö bejegyzésünket hasznosnak találtad és mások számára is fontosnak gondolod, kérjük, juttasd el ismerőseidnek. Ha a továbbiakban is szeretnél értesülni szakmai híreinkről, iratkozz fel hírlevelünkre, keresd fel és lájkold Facebook oldalunkat. Ha pénzügyi kérdésekben segítségedre lehetünk, írj nekünk, hívj fel bennünket, kérd visszahívásunkat, készséggel állunk rendelkezésedre!
Meghal a házaspár egyik tagja Amennyiben a babaváró hitelt igénylő házaspár egyik tagja a folyósítást követő öt éven belül meghal, akkor a támogatás ezt követően hat hónappal átalakul piaci kamatozású hitellé. Ugyanakkor a korábban igénybe vett kamatkedvezményt utólag már nem kell visszafizetni. Ha az ötéves időszakon belül az özvegy újra házasodik, akkor a türelmi idő újra kezdődik.