A Reviczky utca 1. szám alatti bejárat fölött, ugyan már nem szabályos alakban, de szintén a címerképek motívumai láthatók: a címert átszelő, hat csillaggal díszített pólya, valamint az egymás felé forduló, emberarcú, ezüst holdsarló, ez utóbbi Erdély címerében is megtalálható. A Wenckheim-palota Reviczky utca 1. szám alatti bejárata, felette a családi címerrel (Fotó: Dubniczky Zsolt/) A Reviczky utca 1. szám alatti bejárat felett található családi címer (Fotó: Dubniczky Zsolt/) A Wenckheim-palota Baross utcai homlokzatának első emeleti, középső ablaknyílásainak szemöldökmezőjét ugyancsak a családi címerképek, a sisakdíszek motívumaival díszítették. Láthatjuk ott a két kiterjesztett szárnyat, az elefántormányokat, valamint a szintén a szárnyak között helyet foglaló, kardot tartó, lengyel ruhás férfi alakját. Persze nem véletlen, hogy ezek az ablakok lettek a díszesebbek, hiszen nyílásaik mögött egykor a palota legimpozánsabb része, a nagy táncterem helyezkedett el. De megfigyelhetők ezek a címermotívumok a félköríves középrizalit hasonló helyzetű ablakainál, valamint a kocsialáhajtó boltíve fölött is.
Most nyitva Nyitvatartási Hétfő 10:00 — 18:00 Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Szabadnap Vasárnap Gödör Electric A hely jobb megismerése "Gödör Electric", ügyeljen a közeli utcákra: Horváth Mihály u., Árpád út, Baross u., Kassai u., Tenkefürdő u., István út, Csányi László u., erdősor út, Farkaserdő u., Ugró Gyula sor. Ha többet szeretne megtudni arról, hogy hogyan lehet eljutni a megadott helyre, akkor megtudhatja, hogy a térkép az oldal alján megjelenik-e. Vélemények, Gödör Electric
Az avatást 85 évvel ezelőtt, 1937. október 1-jén tartották. 169 A VII. kerületi Kazinczy utca 40–48. szám alatt, öt telek összevonásából jött létre az a terület, amelyen most 270 szobás hotel épülhet, kétszintes mélygarázzsal. A munkák részeként az utca egy szakaszát is felújítják, a telkeken jelenleg álló épületeket, így várhatóan a Táncművészeti Főiskola volt acél-üveg tömbjét és a historizáló, húsüzemként, majd szórakozóhelyként ismert 48-as számú házat is elbontják. 220 36 Az utóbbi néhány, válságokkal tarkított évhez hasonlóan az elmúlt évszázadokban is akadtak gazdasági nehézségek, melyek az építőiparon is éreztették hatásukat. Ilyen volt az 1873-as is, ami a korszak gigaberuházását, az Andrássy út kiépítését érintette nagyon érzékenyen. Szerencsére itt az építkezések már 1872-ben – tehát 150 évvel ezelőtt – elkezdődtek, és néhány bérház hamarosan meg is valósult, jó példával járva elöl a további építkezések érdekében. 141 Tüdőbaj, gümőkór, morbus hungaricus – mind egy sokáig szinte gyógyíthatatlan, és jórészt halálos betegség, a tbc nevei.
Ám Trefort időközben elhunyt, és az új miniszternek más elképzelései voltak a gimnázium épületéről. 118 Hatvan évvel ezelőtt, 1962. október 4-én egy vasúti kocsi a Nyugati pályaudvar nagycsarnokának tolatóbakját átszakítva, az üvegfalat áttörve kifutott a Nagykörútra. A balesetet emberi mulasztás okozta, de egy vasutas lélekjelenlétének köszönhetően nem történt tömegszerencsétlenség. 12 Budapesten szerencsére igen sok építészetileg is értékes iskolaépület található. Jelentős részük egy igen szűk időszakban, mindössze három év alatt jött létre: 1909 és 1912 között a Székesfőváros nagy iskolaépítő programot hajtott végre. Sok közismert alma mater született ekkor, az alábbiakban viszont két kevésbé híres példáját mutatjuk be ennek a termékeny érának. 95 A Margit híd igazi luxusberuházásként készült el az 1870-es években, egy francia mérnök irányítása alatt. Ám Budapest második dunai átkelőjének forgalma nagyon alacsony maradt egészen a század végéig. Azonban az 1930-as évek elején már keskenynek bizonyult, ezért az átépítésről és a kiszélesítésről döntöttek.
Nagyon jó környéken elhelyezkedő, jól felszerelt kellemes apartman. A képek kicsit csalókák, valóban egy tágas lakásról van szó. A fürdő is szép tágas, a vízmelegítőt kicsit könnyű lefejelni:) A galériás ágyat nem használtuk, bár ott is nagy a hely, de aki nem szereti a felső tereket, jól el lehet lenni az alsó ágyon. Az utca csendes, viszont az átmenő bulizós társaságok zaja erősen behallatszódik - erről viszont senki nem tehet. Ajánlott hely. Gabriella Magyarország Great communication with host. The place was amazing and really in the city centre! :) would book it again. Sabrina Németország Charming, cool, comfortable apartment in the heart of Budapest. Can not fault it, had a lovely time. Hope to return one day. Agi Egyesült Királyság The apartment is nice, beautiful, in a great location, clean, has everything you need, the owner is accommodating, with a quick and easy agreement...