Társkártya Két módon teheti lehetővé, hogy családtagjai is élvezzék az egészségpénztári számláján felhalmozott megtakarítását. Nevezzen meg szolgáltatásra jogosult kedvezményezettet: Ez azt jelenti, hogy a Ptk. által meghatározott közeli hozzátartozó (házastárs, egyeneságbeli rokon, örökbefogadott, mostoha- és nevelt gyermek, örökbefogadó-, mostoha- és nevelőszülő és testvér), valamint a Pénztártörvény alapján az élettárs igénybe veheti a pénztári szolgáltatásokat az Ön egyéni számlájához kapcsolódóan. Ez nem jár költséggel, csak a szolgáltatásra jogosult bejelentésére szolgáló nyomtatványt kell eljuttatni a Pénztárhoz. Igényeljen társkártyát: A társkártya nemcsak a patikakártyán levő megtakarítás szeretteinkkel való megosztását jelenti, hanem jelképezi azt, ami az életben a legfontosabb. Gondoskodni valakiről, szavak nélkül elmondani neki, hogy milyen fontos, hogy még sokáig egészségben, velünk éljen. A társkártya a fő patikakártya teljes egyenlegét elérhetővé teszi a társkártya-tulajdonos számára, így a társkártya tulajdonos szabadon vásárolhat, mint bármelyik patikakártya tulajdonos.
A Program tartalmának módosításáról illetve az Elfogadóhely kizárásáról szóló értesítést a Szervező köteles a módosítás-, illetve a kizárás- hatályba lépésének napját megelőzően legalább 30 nappal, az érintett Elfogadóhelyek ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségében, jól látható helyen kifüggeszteni. A Program befejezéséről szóló értesítést a Szervező köteles a megszűnés hatályba lépésének napját megelőzően legalább 30 nappal, az érintett Elfogadóhelyek ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségében, jól látható helyen kifüggeszteni. Az értesítés tartalmazza a módosítás-, illetve megszűnés részletes feltételeit, a módosítás-, illetve a megszűnés hatályba lépésének időpontját. A Program módosítása esetén az értesítés tartalmazza a Kártyabirtokosokat megillető, azonnali hatályú felmondás feltételeiről szóló tájékoztatást, amelynek értelmében a Kártyabirtokos jogosult a megjelölt hatályba lépési határidőtől számított 30 napon belül azonnali hatállyal, írásban felmondani a szerződést, ha a módosítással nem ért egyet.
2. A Szervező elérhetősége, adatai PHARMANOVA Zrt., 1089 Budapest, Bláthy Ottó utca 9., telefon: 1/477-2800 3. Általános feltételek, belépés A Kártyabirtokosok a Kártya átvételével, illetőleg a 2011. november 21. napját megelőzően kibocsátott Kártyák esetén a Kártya használatával a Szervezővel, illetve az Elfogadóhelyekkel szerződést kötnek, melynek értelmében a jelen szabályzatban leírtakat a felek magukra nézve kötelezően elfogadják és betartják. Egy Kártyabirtokos ugyanazon Elfogadóhely vonatkozásában csak egy Kártyával rendelkezhet. A Törzsvásárlói Program tehát kifejezetten lehetővé teszi, hogy egy Kártyabirtokos több Kártyát használjon, azonban az egyes Kártyákat csak az azokat kibocsátó Elfogadóhelyen lehet felhasználni. A Programban 2011. napját megelőzően kibocsátott Kártyák változatlanul érvényesek. A 2011. napját megelőzően kibocsátott Kártyák esetén az a közforgalmú gyógyszertár minősül elfogadóhelynek, ahol a Kártya kibocsátásra (a Kártyabirtokosnak átadásra) került. A Kártya a Szervező tulajdona, amelyet a Kártyabirtokos jelen szabályzat szerint használhat.
A Kártya kiadása ingyenes, igénylése a születési dátum megadásán túl egyéb kötelezettséggel nem jár. A születési dátum megadása regisztrációs, illetve statisztikai célokat szolgál, egyéb felhasználásra nem kerül, a Kártyabirtokossal, illetve annak egyéb személyi adataival nem hozható kapcsolatba, abból a Kártyabirtokos személyére vonatkozóan további következtetés nem vonható le. (Jelen korlátozás nem vonatkozik arra az esetre, ha a Kártyabirtokos a Törzsvásárlói Program keretében, külön Adatkezelési szabályzat alapján, külön nyilatkozatban, írásban vagy Szervező internetes honlapján keresztül személyes adatait Szervező rendelkezésére bocsátja és hozzájárul azok kezeléséhez. ) A Kártya az azonosítást segítő egyedi EAN kódot is tartalmaz. 5. A Kártya használata A Kártyával a Kártyabirtokos a Szervező által meghatározott, pontgyűjtés alapú kedvezményekre jogosult. A kedvezmények kizárólag az adott Kártyát kibocsátó Elfogadóhelyen vehetők igénybe, a vásárlások során gyűjtött pontokat a Kártyabirtokos a Kártyát kibocsátó Elfogadóhelyen válthatja be (abban a közforgalmú gyógyszertárban ahol neki a Kártya átadásra került).