Picikét változott a műsor, de aki szerette az 500-at, ugyanazt az érzést kapja vissza most is (Fotó: ATV) Tudatos döntés volt, hogy a választások után induljon a műsor, amikor az emberek már eléggé besokalltak a politikától? A választási kampányban annyira túlpolitizált volt a közélet, és annyira nagy volt az igény a közéleti tartalmak iránt, hogy egy közélettel amúgy is sokat foglalkozó televíziónak ezt az igényt ki kellett elégítenie. Függetlenül a választás eredményétől, ezután jönnie kell két hét levezető időszaknak, majd teljesen logikus döntés, hogy utána lazítsunk kicsit. Egy társadalom, egy közösség idővel elfárad attól, hogy ilyen mélyen benne van a politika az életében. Nyilvánvalóan ebből egy kicsit hátra kell dőlni, és ehhez ez a műsor tökéletes. Újságíróként te is elfáradsz egy választási időszak végére? Szerintem mindannyian elfáradunk, mert olyan mennyiségben érnek minket impulzusok, amit fel kell tudni dolgozni. Nekem az a dolgom, hogy magamban ezt feldolgozzam, hiszen ez a munkám, és nem is ért véget, hiszen most is csinálom például az Egyenes beszédet Szöllősi Györgyivel párban.
század legizgalmasabb, legfontosabb, legérdekesebb 650-680 emberének a portréja. Ha egyszer majd valaki kutatni fogja a XXI. század elejét, akkor ez egy kincs lesz, mert ilyen széles merítésben – a tudománytól a politikán át a kultúráig és a sportig – egyetlen műsor sem mutatott be embereket. És nincs vége, még most is csináljuk hétről hétre. Ebben nem benne lenni szerintem nem túlságosan okos dolog. Úgy gondolom, azt is tudják a vendégek, hogy nem a bulvárban akarok vájkálni, mert az jóval kevésbé érdekel, mint a valódi énjük. És ez még akkor is igaz, ha olyan vendég érkezik, aki a bulvárban is gyakran megjelenik. Vele például arról beszélgetünk, hogyan került oda. És elárulom azt is, hogy az 500-ban is igyekszem minél többet megmutatni a játékosokból. Ez csak izgalmasabbá teszi a játékot! Az 500 minden kedd, szerda és csütörtök este látható az ATV-n. Címkék: Rónai Egon ATV interjú kvízműsor 500 kvízműsor atv húzós sztárinterjú
Változik a kor, ezért pörgősebb lett a műsor. Talán furcsa, hogy ezt mondom, mert amúgy is sokan írták, hogy milyen gyors az 500. A játékos számára nem lett sokkal pörgősebb, de az biztos, hogy én gyorsabb vagyok és kevesebbet beszélgetek, mert ebben a műsorban nyomni kell a gázt. A mai kor sajnos csak kivételes pillanatokban engedi meg azt, hogy hátradőljünk egy fotelben és beszélgessünk. A portréműsoromat, a Húzóst éppen azért szeretem nagyon, mert tizenegy éve megadja nekem ezt. Már a hétszázadik beszélgetés felé haladunk, ami egy óriási szám, és óriási dolog, hogy ezt lehet csinálni. Jól tudom, hogy az 500 azért fizikai kihívást is jelent? Nem ugrunk át lángoló karikákon és nem ugrunk fejest jéghideg vizű medencékbe, de a játékosnak hosszan kell állnia a sarat. Ha továbbjut, akkor a következő adásban is, csakhogy annak a felvétele sokszor ugyanazon a napon történik vagy kialvatlanul érkezik másnap reggel. Sokszor a játékos 3-4 órákat áll egy helyben. A sakkozóktól tudjuk, hogy egy-egy nagy téttel bíró parti alatt akár 3-4 kilót is fogynak, és bizony nekünk is volt olyan versenyzőnk, aki mondta, hogy a harmadik adásra már érzi, hogy fogyott.