Persze nem egyből sikerült minden, de miután jó tanárom volt, aki megmutatta, mit és hogyan tegyek, ami a kristályokat közel hozza hozzám, én is ráéreztem a lényegére, használom és ajánlom is a kövekkel való gyógyítást. Ásványköves fülbevalók viselése: Ezen páros, összetett szervünk a hallást és az egyensúlyozást szolgálja. Agyi vezérlés által ellenőrzött és támogatott labirintus rendszer, az éterben van a széle. Lelki vonatkozásban: Rosszul halljuk meg a dolgokat és azokat helytelenül értelmezzük. Nem akarjuk megérteni azon információkat, amelyek segítenék életünk előrehaladását. Illetve halljuk, csak nem tudatosodik. Szimbolikus jelentés: hallás = meghallani, meghallgatni valakit. Megértően figyelni a másik félre, "érteni a szép szóból". A fül az engedelmesség fontos szerve. A fülkagyló passzív és befogadó. Életünk gyökereinek rejtett titkait meghallani. Együtt rezegni a mindenséggel. Legjobb, ha mindkét fülünkben, szimmetrikusan viselünk fülbevalót, mert a jobb – és bal agyfélteke működését szinkronba hozza.
Ez azonban nem vonatkozik a szál amulett ezüst változatára. Egy ilyen báj védelmet nyújthat a pszichés zavarok, a stressz és a depresszió ellen. Fekete cérna - régóta a fekete mágiához kötik, mivel ezt a színt a bűvészek és varázslók gyakran használják rituálékhoz. De ezt a színt csak negatív tulajdonságokkal társítani helytelen. A csuklójára kötött fekete cérna önbizalmat ébreszt benned, és elszántságot ad. Barna szál - jelentése a fizikai munkában részt vevők segítése. A föld és a termékenység szimbólumának is tartják. Gyakran egy ilyen szál kötődik azokhoz, akik a mezőn vagy a kertben dolgoznak. Ezenkívül a szál szerencsét hoz és több önbizalmat ad. Hogyan kombináljuk a színeket egy szálban Érdemes elmondani, hogy a szálak színei kombinálhatók egymással. Például a piros és a fehér talizmánná válik azok számára, akik minden nap sérülést kockáztatnak munkahelyükön vagy sportolás közben. A kézen lévő fehér és fekete cérna bölcsességet és körültekintést ad. Ezt a kombinációt gyakran használják a tudomány és az orvostudomány dolgozói.
Így védenek és tisztítanak bennünket. De akár káros rezgéseket is adhatnak át szervezetünknek. Tehát, türelem! Mielőtt hordani kezded, végezd el a tisztítást, és malád meghálálja sokszorosan a törődést, ha energetikailag és fizikailag is tiszta. Ha köveink megváltoztatják a színüket vagy repedések keletkeznek rajta, akkor többé már nem lehet használni őket. Vissza kell adni a természetnek. Mielőtt ezt megtennénk, pihentessük őket, hátha visszanyerik eredeti színűket a tisztítás után. Ilyenkor újra használni lehet. Ha az ékszered elreped, netán eltörik, elszakad, akkor megvédett, kiszolgált téged – lehetséges, hogy egy nagyobb bajtól óvott meg, amit talán észre sem vettél. Köszönd meg neki, és add vissza a természetnek: temesd vissza őket a földbe. A drágaköveink energetikai megtisztításához használhatunk vizet, tengeri sót vagy füstöt. Ha kisebb tisztítást akarunk végezni, elegendő, ha 2-3 percig folyóvíz alá tesszük ásványunkat. A folyó víz keltette rezgések során eltűnnek a korábbi információk a kövekből.
+1 az erőhatások A videóban elég alaposan kihangsúlyoztam, ha leejted, kemény felülethez hozzáütöd az ásványt, akkor bizony eltörik. Épp ezért óvatosan bánj velük és akkor sokáig veled maradhatnak. Tartalomhoz tartozó címkék: hír
AMETISZTTEL Feltölthetjük ametiszttel is, de ennél vigyázzunk, mert csak az ametiszt-kristályok alkalmasak erre a célra, a csiszolt szilánkok nem. Az ametisztben található vas és kvarc az, ami erőteljes energiarezgést kölcsönöz ennek a kőnek. HEMATITTAL Ásványaink ezen kívül feltölthetjük csiszolt hematittal is. Ezek mágnes zárványkániak köszönhetően mágneses hatásúak, ezért érjük el vele a kívánt feltöltő hatást. GYÓGYÍTÓ ÁSVÁNY FELTÖLTÉSE A NAP EREJE SEGÍTSÉGÉVEL Figyeljünk oda, mert ha a sugárzás túl erős, éppen a ellenkező hatást érjük el vele: kiüríti az ásványokat. A feltöltésnek erre a formájára a napfelkelte és a naplemente a legalkalmasabb. Vannak olyan kristályok, amiket például a nap kifakít: rózsakvarc, ametiszt, apatit, akvamarin, aventurin, berill, cölesztin, citrin, fluorit, kunzit, zafír és füstkvarc. GYÓGYITÓ ÁSVÁNY FELTÖLTÉSE A HOLD SEGÍTSÉGÉVEL A feltöltés holdfénnyel is lehetséges. Ez lényegesen finomabb mód, mint a napsugárzás. A holdkő esetében például sokkal megfelelőbb ez a lágy energia.
A mála, buddhista imagyöngy, imafüzér viselése egyre népszerűbb. Vannak, akik egy különleges ékszert látnak benne, vannak, akik a kövek gyógyító hatása miatt viselik és vannak, akik számára meditációs eszköz. A málá mindenképpen nagyon személyes, jelentőségteljes tárgy, szoros kapcsolat van közte és a tulajdonosa között. De hogyan is hordjuk málánkat? Elsősorban azokra gondoltunk ezzel a cikkel, akik még ismerkednek a buddhizmussal, a keleti filozófiákkal, vagy akik szeretnének valami szépet és különlegeset viselni. Lehet, hogy divatból, lehet, hogy csak mert megtetszett, de bármi is legyen az ok, a tudatosság, a szeretet és a jó szándék vezesse. Buddhista gyakorlók, vagy pránanadisok számára a mesterük ad útmutatást, ebben az egyes iskolák, irányzatok eltérőek lehetnek, nekünk nem célunk ezt összehasonlítani. Arról sem adhatunk épp ezért útmutatást, mit és hogyan kell mondani, mantrázni. Csukló mála viselése Férfiak jobb kézen, nők a balon hordják általában. Hagyományosan az állítható, vagy a fix fűzésű málákat viselik keleten, a gumis málák viszonylag újszerűek.